top of page

KMTA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2022

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségeket támogató programja első lépéseként


várja olyan, Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű, 14 és 30 év közötti, nappali tagozatos


képzésben résztvevő fiatalok jelentkezését, akik:




 kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek,


 országos, illetve nemzetközi tanulmányi, művészeti és sportversenyeken dobogós


helyezést értek el,


 kutatási eredményeiket publikálták,


 motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek céljaik megvalósításában,


 bár nem vettek részt, illetve nem szereztek dobogós helyet tanulmányi versenyeken, de


úgy érzik, kiemelkedően tehetségesek.




Az Alapítvány által kiválasztott fiatal tehetségek egyénre szabott támogatásban részesülnek. Ennek


során minden diák azt kapja, amire leginkább szüksége van a tehetsége kibontakoztatásához, mely


minden esetben tartalmaz mentori támogatást. (Ezen túl esetlegesen részesülhet ösztöndíjban,


támogatjuk képzéseit és konferenciamegjelenéseit, részvételét kulturális és sportprogramokon.)




Jelentkezni a https://kmta.hu/ oldalon, a regisztráció menüpontban lehet.


További információ az erdeklodes@kmta.hu e-mail címen.





Comments


Legutóbbi hírek
Archívum
Keresés címkék alapján
Kövess minket!
  • Facebook Basic Square
bottom of page