Vándorkiállítások

2013 novembere óta most már négy 5, 10, illetve 11 roll-upon valamint tableten életre keltett vándortárlatunkkal is járjuk az országot, melyekkel olyan helyekre is el tudjuk vinni üzenetünket, ahova Utazó Vagon kiállításunkkal nem jutunk el vasúti pálya hiánya miatt.

Mind a négy kiállítást történészek, Alapítványunk önkéntesei álmodták meg. A kiállítások célközönsége elsősorban, de nem kizárólagosan a közép- és felsőoktatásban tanuló diákok.

Míg az „Elhurcolt életek” című kiállítás fókuszában a zsidóság 1944-es tömeges deportálása áll, addig a „VÁLASZ-utak” célja az 1938-1945 közötti Magyarországon a különböző helyzetben és státuszban levő emberek választási lehetőségeinek és a végül választott útjának bemutatása az állami törvényhozástól egészen a hétköznapi, egyénileg meghozott emberi döntéseikig. Harmadik, "Párhuzamos sorsok" című kiállításunk azt mutatja be, hogyan érintett a legújabb kori európai és magyar történelem egy szakasza, törvények, rendelkezések, döntések, emberi gyarlóságok és botlások sokasága két szinte egyforma adottságokkal, hasonló társadalmi háttérrel és indulási esélyekkel rendelkező embert. Legújabb, "Embernek maradni" című tárlatunk a Világ Igazainak állít emléket, melyet embermentőkről szóló foglalkozással, előadással együtt ajánlunk.

Célunk a kiállításokkal bejárni az 1944-es gettók és bevagonírozási helyszíneket.

A kiállításokat iskolák, önkormányzatok, művelődési központok, baráti társaságok stb. is igényelhetik, a kölcsönzés feltételeinek figyelembevételével.

Kérdés, bejelentkezés esetén vegye fel velünk a kapcsolatot a info[kukac]eletmenete[pont]hu e-mail címen.

Kölcsönzés feltételei

Segítség a helytörténeti tabló elkészítéséhez (Elhurcolt életek, Válasz-utak)