top of page

AZ ALAPÍTVÁNY BEMUTATÁSA

Ismerd meg a tevékenységeinket!

A magyarországi Élet Menete Alapítvány létrehozását egy civil fiatalokból álló közösség kezdeményezte 2003 októberében, a világ 55 országában működő hasonló szervezet mintájára azzal a céllal, hogy rendezvényein fiatalok És idősek, közéleti személyiségek, színészek, művészek, sportolók, politikusok felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, ünnepélyes keretek között együtt róhassak le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás valamint a demokratikus politikai kultúra mellett. 2004 áprilisában 837 társunkkal vettünk részt először hivatalosan a megemlékezéseken.

 

 

Nemcsak a zsidó nép fiai vannak velünk az antiszemitizmus elleni harcban, hanem minden békében hívő es békét remélő ember is, akik hozzánk hasonlóan látják, hogy napjainkban is vannak eszmék, amelyek tagadjak a holokauszt megtörténtét, és újra a zsidóság ellen uszítanak.

Szeretnél te is egy nemzetközi kaland részese lenni?
 
Jelentkezz hozzánk önkéntesnek:
ÉLET MENETE IDŐVONAL

1988.

2002.

2003.

2004.

2012.

2014.

2016.

2018.

Először járja végig 150 ezer fiatal az Auschwitz  és Birkenau közötti utat, emlékezve a halál útjára.

A magyarországi Élet Menete Alapítvány létrehozását egy civil fiatalokból álló közösség kezdeményezte.

Az alapítvány először rendezi meg az április 16-i holokauszt Emléknaphoz kötődően az „Élet menetét”

837 társunkkal vettünk részt először hivatalosan a megemlékezéseken és az antiszemitizmus elleni harcban.

20.000 ember tartott velünk a menetelésben.

Oktatásunkat kibővítettük a vagonkiállítások összeállításával.

Idén is számíthat ránk az autentikus történelmi tudás terjesztésében!

Jótékonysági koncertjeinkkel és művészeti alkotásokkal is igyekszünk felhívni a figyelmet üzenetünkre.

Az Élet Menete Alapítvány 2003-ban rendezte meg először az április 16-i holokauszt Emléknaphoz kötődően az „Élet menetét”, amelynek keretében a megemlékezést önként vállaló több ezer ember elő láncot alkotva, néma fáklyás felvonulással emlékezett az áldozatokra. 2004 óta, immár visszatérően, a budapesti Élet menete folytatásaként az alapítvány nemzetközi Élet menetet is szervez Auschwitz-Birkenauba, csatlakozva a nemzetközi szervezethez. Az őszi ünnepek után az Élet Menete Jótékonysági koncertet szervez a Dohány utcai zsinagógában, amelynek keretében minden évben közismert művészek lépnek föl.

Mélyen elköteleztük magunkat e történelmi, humanista küldetés mellett, es hisszük, hogy ezzel megtettük az első lépést azon az úton, amely egy békésebb es biztonságosabb világhoz vezet saját nemzedékünk es az elkövetkezendő generációk számára. Az Élet Menete Alapítvány e megemlékezésekkel kíván fellépni a kirekesztés, az antiszemitizmus es a mássággal szemben tanúsított előítéletek ellen, elősegítve a tolerancia es a múlttal való megbékélés folyamatát.

 

 

E programok szervezésén túl az Élet Menete Alapítvány másik fontos missziója az ismeretterjesztés. Az alapítvány túlélők közreműködésével rendszeresen tart felvilágosító órákat az erre nyitott iskolákban. A lehetőségekhez képest évente zsidó és nem zsidó diákokból álló csoport kiutazását szervezi meg Lengyelországba és Izraelbe, hogy a közös megemlékezést követően a gyerekek együtt ismerkedjenek meg a hagyományokkal és a zsidó- keresztény kultúra gyökereivel. A diákokat nemegyszer olyan túlélők is elkísérik Izraelbe, akiknek korábban nem állt módjukban eljutni a Szentföldre.

"Az alapítvány a túlélők közreműködésével rendszeresen tart felvilágosító órákat  az erre nyitott iskolákban."

A nemzetközi programról ide kattintva található bővebb információ:

emotl.JPG
ME_BGA.png
bottom of page