Párhuzamos sorsok - a Lauderben

2015. november 16-án reggel a Lauder Iskolában nyitottuk meg legújabb, Párhuzamos Sorsok című kiállításunkat. A megnyitón Horányi Gábor főigazgató köszöntője után Kálmán Zsuzsa szólt a diákokhoz és tanárokhoz. Ezt követően Ben Yami Yotham, a zeneiskola növendéke egy Schubert darabot zongorázott. 

Részlet Kálmán Zsuzsa beszédéből:

"A rasszizmus, a kirekesztő, fasiszta ideológiák, nézetek olyanok mint a vírus: fertőznek, rombolnak, halálosak is lehetnek.

2015-ben is szembesülünk velük, megjelentek a házfalakon, a közbeszédben „a jelek”: egy akasztófa, egy Dávid csillag, egy cigány- vagy szegényellenes falfirka, kisebb-nagyobb zaklatások, inzultusok. Függően helytől és időtől, megint téma lett, ki európai, ki keresztény, ki zsidó, ki muszlim, ki menekült, ki, hol van otthon?  S ha 2015 novemberében Párizsra tekintünk, nem lehet nem észrevenni az összefüggést, a kirekesztő, szélsőséges ideológiák ismét véres tettekben is megnyilvánulnak.

A megoldáshoz, a kiegyensúlyozott élethez vezető egyik legfontosabb út: a tudás, a hiteles ismeretek. A törekvés, hogy soha senki által ne hagyjuk manipulálni magunkat, s képesek legyünk egy stabil értékrend alapján elválasztani a jót a rossztól, a fontosat a szenzációhajhásztól, s képesek legyünk értelmesen kezelni a különbséget a valós élet és a Facebook között.   

(…)

Párhuzamos sorsok című vándorkiállításunk is része annak az oktató és ismeretterjesztó  munkának, melyet azért végez Az Élet Menete Alapítvány, hogy nagyszüleink, szülenk múltha soha ne váljon a mi és gyermekeink jövőjévé."

A kiállítás november 20-ig marad az iskolában, ezt követően új helyszínre utazik.

Cikk a Lauder honlapján

Képgaléria - kattintson a képre!: